A napokban elhatároztuk, hogy készítünk egy mini bemutatkozó sorozatot magunkról a tagokról, amellyel célunk, hogy négy kérdésben bemutassuk tagjaink sporthoz fűződő viszonyát és ezáltal jobban megismerjük egymást és motivációt nyújtsunk azoknak akik most készülnek arra, hogy felálljanak a fotelből és tegyenek saját magukért az egészségükért.
1/ Hogyan vált a sport az életed részévé?
Úszással kezdtem 3 évesen. Emlékszem az első versenyemre, 6 évesen 800m-t kellett úszni, de leszedtek a rajtkőről mert csak egy fürdőnadrág volt rajtam és fürdőruha kellett. Kaptam egyet kölcsön. Ma is őrzöm az érmet amit az első edzőmtől Evetovics Ivántól kaptam. Később vívtam, atletizáltam és öttusáztam. Nekem a sport amióta az eszemet tudom, (az apukámnak köszönhetően) az életem része. Persze a viszonyunk sokat változott, de nem hinném, hogy még ebben az életemben különválunk. Rengeteg dolog van amit még szeretnék kipróbálni… szóval így vagy úgy biztosan kapcsolatban maradunk.
2/ Mit nyújt neked a sport?
Ennyi idősen már mondhatom, hogy elsősorban életformát. Tartást, kiegyensúlyozottságot, önbizalmat és erőt ad. Kapcsolatokat és barátokat. Eddig minden élethelyzetben segített. Például 19 évesen volt egy nagy autóbalesetem, az orvosok nem hitték, hogy valaha lábra tudok majd állni. Bizton mondhatom, ha nem sportoltam volna, meghallottam volna, hogy mit mondanak. De fel sem merült bennem, hogy valami baj lehet. Annyira evidens volt, hogy meg kell gyógyulnom, hogy a következő évre készülhessek. Mára megtanultam megismerni a testem, ez fontos, mert testünk nagyon esendő, vigyáznunk kell rá… odafigyelni a jelzéseire. Erre is a sport tanított meg.
3/ Van e konkrét célod, ha igen mi az?
Hát persze, célom az mindig van. Most ironmanre készülök, mivel rajta van a bakancslistámon. Ha megvan, vannak távolabbi céljaim… talán sikerülnek. Szeretném kipróbálni a vadvízi kajakozást, ezt nehéz megvalósítani itt Budapesten… de hát merjünk nagyot álmodni. Aztán szeretnék feljutni egy legalább 6000 méteres hegyre, mert érdekel, hogy azt magasságot hogyan viseli el a szervezetem. Aztán szeretném, fejleszteni magam sziklamászásban, ezt nagyon amatőr szinten csinálom, talán ennek is eljön majd az ideje. Mivel gyermekeim vannak, igazán életveszélyes dolgokra nem vállalkozom, sokan már így is bolondnak tartanak. Persze futni és triatlonozni mindig fogok.
4/ Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Ó ez nagyon nehéz kérdés, annyira, hogy egyetlen dolgot nem is tudnék kiemelni. Hát pl. arra az első 800 méteres úszásra. Aztán a balesetem utáni első versenyemen a kerékpárra, minden kilóméterére emlékszem annyira nehéz volt. 1992-ben a olimpiai távú Magyar Bajnokságra amit megnyertem(ennek a fotóját a mai napig bekeretezve őrzöm), mert ott a saját mércémmel mérve is jól mentem. A kismaratoni OB-ra, ahol félmaratonon 1:24 en belül futottam. Persze vannak papíron is szépen csengő eredményeim (Egyéni Öttusa OB. ezüstérem, Triatlon Junior Eb csapat ezüst, egyéni ötödik, Triatlon Olimpiai és Féltávú OB első hely) de az igazat megvallva a büszkeség nem eredményfüggő. A gyerekeim megszületése után hosszú ideig nem versenyeztem, ezért a nagy szünet utáni első versenyek maradandó emlékek és nagyon büszke vagyok mindegyikre. Vagy az a pár maraton amit lefutottam (dacára annak, hogy sokkal lassabban futok, mint 25 évvel ezelőtt). Es ma már nagyon fontos a család, az, hogy ők büszkék lehessenek rám.
