..avagy Kindl Gábor beszámolója az évzáró futóversenyről a Velencei-tótól
Fantasztikusan izgalmasan alakult az 1991. évi – már akkor is hagyományosnak számító – szilveszteri agárdi Pezsgőfutás 14 km-es távja: Nem voltam rossz állapotban, tudtam, hogy jó iramot leszek képes futni, de a jó iram rendkívül változatos módon alakul ki, hiszen az végül is a pályán töltött idő és a megtett táv hányadosa. Én minden esetre egyenletes iramú gyors futást terveztem. „Homo proponit, deus disponit” – azaz ember tervez, isten végez. Azon a szép napsütéses, de csípősen hideg szilveszteri napon Markovits Peti lába volt isten keze: az ő egész távos iramjátéka határozta meg a versenyemet. A folyamatos gyorsítások, lassítások már fél távig háromfősre redukálták az élbolyt, majd a céltól három kilométerre ketten maradtunk az élen. Egy kilométerre a céltól…
ismét sikerült reagálnom az iramváltásra, és már én voltam az aki, nem engedélyezte a gyorsítás során felvett tempó csökkentését. Feltett szándékom volt, hogy a cél előtti két utolsó kilencven fokos kanyart az út jobb oldaláról kezdjem, és egy esetlegesen mellettem futó befolyásolásától mentesen, saját magam által meghatározott ívben vegyem ezeket a fontos kanyarokat, hogy zavartalanul fordulhassak a célegyenesbe és vághassak neki a végső hajrának, ha szükségessé válna. Szükségessé is vált! De nem Markovits Peti volt a végső „zavaró körülmény”, hanem Vízhányó Misi barátom és klubtársam, aki a saját iramjátékától megviselt Petit az ominózus két kanyarban egy nagy hajrával beérte és leelőzte, és nem is érte volna be ennyivel! Halottam egy futó lépteit magam mögött, de azt gondoltam, hogy Peti már biztosan ott is marad mögöttem a célig, és nem lesz más gondom, mint felemelt kézzel átkocogni a célvonalon. „Álmodozásomból” az út menti nézők soraiból felhangzó biztatás zökkentett ki: „Hajrá MISI!” Micsoda? Kicsoda? Honnan? Miért pont most? Miért pont az én befutómat akarja elrontani ez a Misi gyerek? „Arcoskodás” elhalasztva, sebességváltás, nyúlcipő, vágtatempó, alig pár másodperces időkülönbség a célban, de sikerült! Egy rendkívül ritka esemény: futóversenyt nyertem! Ahogy soha az életben, ezúttal sem kaptam ki hajrában. Hajrában kikapni SOHA! Hajrában kikapni TILOS! Erről az elvről, fogadalomról majd egyszer később. Huszonkét éve történt!!! Huszonkét éve! A tegnapelőtti verseny rövidebb távján indulók többsége még talán gondolat sem volt a szülők fejében!
Huszonkét év, egy helyezés, az évenként 1/22 helyezésromlás! Elfogadnám ezt a tendenciát az elkövetkező húsz-harminc-negyven évre is! Persze a tempó megkopott, de annyira nem is! Fiatalabb nem lettem, de bölcsebb az igen! A felkészülésem, a felkészülésünk a Spuri SC-ben kikezdhetetlen, megkérdőjelezhetetlen élettani törvényszerűségeken alapul. Az élet rendkívül bonyolult lett, de a Spuriban a sportélet elég egyszerű: ha úgy és azt csinálod, amit az edző mond, eredményes leszel. A maga tartományában mindenki a maximumhoz közel teljesít: a sport nem a szenvedés, hanem az öröm forrása legyen szó, edzésről, vagy versenyről!
A tavalyi, a 2013 évi verseny? Nem a győzelmi szándék vezérelt, de ha már úgy alakult, hogy a nagy fölénnyel vezető Ruzsás Dávid mögött kialakult második (háromfős) élmezőny tagja lehettem, akkor nem szívesen mondtam volna le a dobogóról. Úgy gondoltam, rangidősként nem adom át a kezdeményezést senkinek kicsiny bolyunkban. Túl a 44. életéven, ifjú titánok társaságában egy fergeteges végső hajrára sem igazán akartam bízni a dobogós helyezés lehetőségét. Féltávig felmértem a „közvetlen konkurencia” erőállapotát és örömmel állapítottam meg, hogy van esélyem az „életben maradásra”. A fordulóig kitartóan fújó ellenszél ellenére vállaltam a „vezető szerepet”. A pulzusom nagyon rendben volt (~152), az idő kellemes, ahogy a társaság is, semmi akadálya nem mutatkozott egy nagyobb iramváltásnak. A forduló után meg is tettem, amit megkövetelt a haza: az addig átlagos 3:44-es tempót nem kis meglepetésemre 3:20 körülire szorítottam le – ez a tempó alakult ki a tervezett 158-159-es pulzusszámnál! Egy kilométerrel a forduló után már nyilvánvalóvá vált, hogy a dobogó biztosan meglesz: társaságunk kétfősre csökkent, testvérklubunk, a Veszprémi Triatlon Egylet tagja és egyik motorja, Burján Jenci tartott velem az új sebességtartományban. Az enyhe hátszél, a szembejövő óriási mezőny látványa, és az onnan felhangzó biztatások rengeteg erőt adtak a kissé szokatlan iram tartásához! Nagyon köszönöm MINDENKINEK a biztatást! A „visszaút” nagy része eseménytelenül telt: Jenci – kissé elhamarkodottan – megadta magát a nyolcadik kilométer magasságában, a parkolós fésűfog egy kissé megzavart és lelassított, de összességében remek verseny volt! A táv 13,15 kilométer volt saját GPS mérésem szerint, az átlagos iram 3:37 /km! Azt hiszem, nagyon jó úton járunk a felkészüléssel! Az út hosszú és remélem, valahogy csak elkanyarog Kona szigetéig 2014. október közepéig! J!
Ezúton is gratulálok Jencinek, Lehoczky Dávid klubtársamnak és az összes résztvevőnek, célba érkezőnek! Köszönöm a szervezőknek, hogy ilyen remekül ünnepelhettem 2013. év szilveszterét!
SIKEREKBEN, SPORTÉLMÉNYEKBEN GAZDAG, SÉRÜLÉS-, és BETEGSÉGMENTES BOLDOG ÚJÉVET MINDEN FUTÓ-, és SPORTÁRSUNKNAK!
Sziasztok!
Gábor
