Lia rendhagyó stílusú beszámolója a verseny után nem sokkal Íme:
“Hogy mi is van bennem most? Első érzések…
Büszkeség; ismét befutottam, végigmentem a sokak számára– és nem olyan régen még nekem is– elképzelhetetlennek tűnő távokon.
Öröm; hogy a gyerekeim mindennek részesei lehettek, együtt futhattunk be.
Élmény: hogy nem csak magamban és magamnak “versenyeztem”…jól éreztem magam “spuris színekben”Elégedetlenség: lehetett volna jobb is…13 perccel rosszabb idővel végeztem, mint tavaly.
Csalódottság: jobb idő szerepelt a tervemben
Elfogadás: reálisan végiggondolva a felkészülésemet, a hőséget és a még mindig nem elegendő tapasztalatot, nem olyan rossz ez
Motiváció, lendület: ami mindebből a tapasztalatból továbbvisz a 2014es ironman felé.
Felkészülés:
A tavalyi tapasztalatból kiindulva a terv ez volt:
Úszáson javítani (ez a gyenge számom… mellben kitartóan de nem nagy tempóban vagyok képes úszni. A gyorsúszás még nem megbízható)
Depóidőket csökkenteni
Táplálkozást átgondolni, hogy a futás idejét ne növelje a budin ücsörgés….( tavaly kb 18 km-nél a hascsikarás szegődött mellém)
Számokban: tavaly 13:37 lett, idén a 13órán belüli beérkezést céloztam meg.
Ami lett a tervekből:
Úszást elkezdtem ősszel…szerencsétlenül alakult az év…rengeteg betegség miatt az úszás maradt…nehéz időben megszervezni mindent…ez kiesett…
Spinning és javarészt futás; ezek kísérték végig a telemet és a tavaszom nagy részét. Futásban volt sok hosszútáv is, ez megnyugvással töltött el a felkészülésben.
Bicó viszonylagosan későn indult a tavasz késedelmeskedése miatt, és a hosszabb távok kimaradtak.
…így álltam rajthoz múlt héten.
Ami lett:
Úszás kiegyensúlyozottabban ment mint tavaly, de 9 perccel rosszabb idővel jöttem ki a vízből.
Depó összeszedettebb volt.
Bringa a körülményekhez képest jól esett, nem fáradtam ki rajta, nem fájt semmim, néhány perccel jobb idővel gurultam be a futáshoz.
Depoidőn sikerült javítani, de még lehetett volna…
Futás jól indult…tempó, pulzus, gyomor, izmok minden rendben volt. Idővel is jól álltam.
Jó volt találkozni a Spuri-különítménnyel
de aztáááán……a Kalapácsos Ember megjelent…kb a 6. körnél….
széjjelkalapált mindent….hányinger jött, egyre erősebb. Gábor mondta, csak víz, az is kevés. Erőm elment, böfögés, émelygés….borzalom…aztán jött a szédelgés is….
“Tedd vagy ne tedd de ne próbáld”…ez volt bennem, amikor “próbáltam” futni…Judy és Béla jöttek mellettem; “ne sétálj, kocogj..akármilyen lassan, de ne állj le a futással…” Képtelen voltam…szétestem…amikor elkezdtem kocogni, egyből azt éreztem; elájulok…a pulzusom az egekben….
Három mondat volt bennem:
Tovább kell csinálnom, mert a gyerekeknek megígértem, hogy együtt futunk be.
Tovább kell csinálnom Miattatok, mert “Spuris” vagyok.
Tovább kell csinálnom magam miatt, mert képes vagyok megcsinálni.
A szőlőcukor segített. Az utolsó körre összeszedtem magam és szinte végig kocogtam/futottam….
A befutó fantasztikus érzés…elmondhatatlan…
13:50….a napok múlásával sikerült barátságot kötnöm ezzel az idővel.
Nem lehet mindent egyszerre. Kell az alázat is. A türelem. És minden más…
Ebben az évben rengeteg betegséggel, építkezéssel, kicsi gyerekkel, főleg terepfutással és futással…..nem igazán a triatlonra fókuszálva készültem. Ezt nem szabad szem elől tévesztenem, mikor az eredményemet nézem.
De megérte….mert….mert tényleg katartikus élmény….amiért megéri újra és újra végigmenni ezen az úton….
Még egyszer nagyon köszönöm azt a rengeteg mindent, amivel a pálya széléről segítettetek bennünket, és gratulálok Mindenkinek!
Jövőre ismétlés!”
