Ahogy az idén jellemző volt, megint egy újdonság – egy jó ötlet és jó kivitelezés, kisebb bakikkal, amikkel egy első versenynél még mindig a pozitívban a mutató.
Bár a verseny viszonylag későn került meghirdetésre, ráadásul NU (azaz: nagyatád utáni) esemény volt, ami a hazai eseményeknél általában a szezonvégi levezető eseményeket jelent – ami nem túl jó előjel egy féltávú versenynek; mégis szép számmal gyülekeztek a résztvevők a Szekszárd környéki festői dombok között a szálkai tó partján. Említsük meg: jó ötletnek tűnt a pálya adottságait kihasználva több távon is lehetőséget adni a versenyzésre, még akkor is, ha messze az XL táv volt a legnépszerűbb. Így ugyanis az igazi amatőrök is rajthoz állhattak, miközben testközelből figyelhették a „profikat”.
A nevezéshez járó technikai póló, a dinnyével felturbózott frissítés mind a pozitív oldalt erősítette (a budapesti triatlon vébés karszalagok a versenyzőknek meg kis nosztalgiázásra adott alkalmat). Persze a résztvevők a „sötét oldallal” is megismerkedtek hamar, a versenykiírásban „elbagatellizált” bringás és futópálya sok szépreményű amatőr képességeit tesztelte keményen (a kiírás szerinti lankás, körönként 60m szintkülönbségű bringás pályán kütyüőrült társaink e szintkülönbség nagyjából háromszorosát mérték, míg sokan már az első körben is tolták a bringát a 12%-os „siratófalon” aminek egyetlen pozitív tulajdonsága a rövidsége volt). Nincs egyébként ezzel baj, csak a helyismerettel nem bírók a remélt könnyű száguldozás helyett összeszorított fogú küzdést kaptak…
Hasonlóképp a futáson, ahol számos domb várt leküzdésre minden körben – a melegkedvelőknek ideális, tűzőnapos, árnyékmentes 35 fokban. De hát ez (is) a triatlon szépsége, lehetőséget ad hogy legyőzd önmagad.
A négytagú spuris küldöttség élt is a lehetőséggel, küzdött mindenki szépen és nem is hiába: amellett, hogy mindenki célba ért, két dobogós helyezést is sikerült elcsípni (igaz, nem a klasszikus féltávú versenyszámban).
Lehoczky Dávid az M távon (0,5-45-10) jeleskedett, 3:01:40-es ideje a negyedik helyhez volt elég, mindössze öt perccel lecsúszva a dobogóról. Az L távot (1,9-67,5-15) választotta Baranyai Judy és Veres Gábor és mindketten a dobogóra futottak. Veresúr egyenest a dobogó tetejéig (4:42:10), míg Judynk helyezése (ideje: 5:26:42) körül némi homály (avagy amatőr báj) mutatkozik: első nekifutásra bajnoknak hirdették a senior mezőnyben, aztán kisvártatva újra eredményt hirdettek, immár második helyre sorolva őt – majd méltó módon fokozva a káoszt, a szövetség honlapján megjelent „hivatalos” eredménylistán ismét első. Mi mindenesetre örülünk a dobogós helyezésnek és az igazán kitűnő nyereményboroknak, ha meg véglegest tudunk a helyezésről – jelezzük. Végül, de nem utolsó sorban (sőt!) emlékezzünk meg az XL táv hőséről, Dobay Attiláról, akinek az arca a 
futás alatt kicsit meggyötörtebbnek tűnt mint az Ironman utolsó előtti körében, de ez nem gátolta meg abban hogy a pálya és időjárási viszonyokhoz mérten igazán szép, 6:30:43-as idővel célba érjen, és csatlakozhasson a csapat vidáman „befutógulyásozó” tagjaihoz. Merthogy a szervezők kedves gesztusaként a célba érkezők egy jó kis babgulyással tölthették föl a szénhidrátraktárakat (aki az élettani folyamat iránt mélyebben érdeklődik, forduljon bizalommal Kindl Gábor étkezési szakértőnkhöz).
Nekünk már nincs más hátra mint gratulálni minden csapattársunknak, és jó futószezont kívánni.
