Helyszín: München
Dátum: 2017. október 08.
Gyorsan leírom a gondolataimat elsősorban magamnak még addig, amíg szinte megragadható az élmény, mert mint ahogy minden csoda három napig tart, érzem, hogy bár sokáig el fog kísérni, már most kezdenek az apró részletek, érzések, hangulatok kisiklani a kezeim közül. Örülök, ha esetleg érdekel benneteket és elolvassátok.
2016 tele, nagyon keveset edzek, heti 2 úszás (kb. 2000m alkalmanként) ami inkább családi program és 6-8 km futás heti 2-3 alkalommal+ erősítés. És mégis vagy épp ennek hatására, hogy kipihent vagyok, megszületik, egy gondolat a fejemben jövőre lefutom a maratont. Most vagy soha érzés kerített hatalmába. Ekkor kezdtem el nektek is írni, hogy ajánljatok versenyt, Bakó Móni egy nagyon jó kis részletes anyagot rakott nekem össze a már általa futott helyszínekről. München is szerepelt benne. Én az őszi maratonikban hiszek, úgy gondolom, hogy a 4 évszakos időjárási körülmények mellett őszre lehet a legjobban felkészülni. Csak késő tavasszal valahogy május környékén adom le a nevezésem. Keszthely sprintre készülök, már esélyem sincs a dobogóra, elterjedt a híre, hogy elég jó pénzdíj van, jönnek a gyorsan úszó fiatalok. A felkészülésemnek viszont jót tesz. Keszthely után kezdek el hosszabbakat edzeni. (Mellékelem az edzésnaplóm, ami végtelenül egyszerű formában egy xls fjlban található). A FIRST training programot veszem alapul kis módosításokkal, 4 futás (volt 2db hét amikor 5x futottam) 2 cross tréning, erősítés a 16 hét programja. A kedd az hasonló a tiétekhez az egyedüli résztávokat nagyon nehezen viselem, a lépcsők veletek jók és a tempófutások, amiknek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok, nagyon jól mennek, a hosszúkat Gáborral futom terepen egyre jobban mennek. A kedd, csütörtök, kulcsedzéseket 90%-ban egyedül végzem, ez nem ideális. A futásaim nagy része 14K fölött van ez furcsán hosszú, érzem, hogy átalakulok picit, és érzem azt is egy idő után, hogy valami nem jó. Vérvételre megyek, eredmény: alacsony vas viszont alapvetően jó adottságok (nagy vörösvérsejt térfogat csak épp kevés…) . Háziorvos receptek stb. A háziorvosom lefutotta Bostont 2x, New Yorkot, Berlint, Londont…szóval nem küldött el a fenébe, hogy jó lesz ez a vérkép, hanem felírt egy doboz vastablettát én vettem mellé 1 üveg HUMET-R szirupot, Cékla kapszulát, miután elfogyott a HUMET-R , Haas Vas pezsgőtablettát nyomtam. Két hét után már minden sokkal jobb volt és a Wizz Air-en befutottam újra 1:30 alá, kemény volt, de meglett. A jelenlévők láthatták, hogy majd kiugrottam a bőrömből örömömben. Jó úton jártam. A Wizz Air lendülete kitartott 2 hétig majd a maraton előtti héten éreztem, hogy fáradok, pihenni kell nem úgy estek a futások, ahogy kellett volna pedig már csak 70 percet futottam az utolsó hétvégén.
Eljött az utolsó hét és Murphy törvénye, Kolos totál takonyban és ugató köhögéssel ébred hétfőn. A következő két éjjel 5-kor kelés, orr kifúj, orrcsepp befúj, én pedig rettegek, csak nehogy elkapjam! Tényleg rettegtem, nem tudom leírni ezt a feszültséget. Szerdáról csütörtökre virradóra egész éjjel köhög, szinte semmit nem alszom, mert ő is megébred és keres, ha nem vagyok ott, a füldugók semmit nem érnek. Másnap sírni tudnék annyira fáradt vagyok. Elindulunk Ausztria felé, egyet ott alszunk Gábor húgáéknál, hála az égnek vagy Kati csoda gyógy olajának éjjel nem köhög és onnantól kezdve már egy éjjelen sem. Átugrok most pár napot. Felébredek vasárnap reggel egy viszonylag jó alvás után és boldog vagyok, hogy már semmi nem jöhet közbe most már biztos, hogy ott leszek a rajtvonalnál. Készülődünk, öltözködünk, nem vagyok túlzottan ideges, meghallgatom Sia- Unstoppable című számát, nem túl pörgős, de rám nagyon hat.
Hideg van és a hatodikig érő fa túlságosan belengedez, nagy a szél. Elmetrózunk, az olimpiai parkig innen van a rajt, bemegyünk a fedett csarnokba, ami körbe kb. 200m, üldögélünk, beszélgetünk, innék egy kávét de nincs nyitva egyik büfé sem. Kolossal hülyéskedünk kismotorral 3x -4x körbefutjuk a csarnokot, ez elég lesz bemelegítésnek, együtt nyújtunk, tornázunk „Anya már megint futni akarsz?”-Igen.. J. Közeledik az idő 9:45-kor levetkőzöm, magamra húzom a Gábor által rám szabott kukazsákot és megyünk ki. Beállok a blokkomba a 3:15-ös iramfutók mögé, az utolsó percben letépem a zsákot, kidobom és indulunk. Huh, az első km mindig stresszes, hogy az érzet párosul e a megfelelő iramhoz. Ez esetben így történt. 4:35. Innentől annyit tudok írni, hogy egy örömfutás, egy igazi flow élmény volt egy hibával. Az elején elengedtem kb. 100-150 méterre az iramfutókat mert bátortalan voltam így a második harmadában sokat voltam szélárnyék nélkül. Egy iramot futottunk, mert miután eszméltem nem tudtam rájuk felfutni, sok volt még hátra, hogy komolyabban beleváltsak amennyire pedig megtettem az nem volt elég, hogy felérjek rájuk. Végig láttam őket a végén már csak 40m volt a különbség. Szóval rettenetesen gyorsan pörögtek a kilóméterek és jól ment semmi bajom nem volt, tökéletesen frissítettem ,tudtam eleget inni, enni ahogy elterveztem. Nagy megrökönyödésemre az English garden-ben 10-esével álltak ki az emberek pisilni, ez 10-15km környékén volt. Visszafogtam magam, tényleg eléggé, 30-nál viszont elég volt, ott elengedtem mindent és egymagam-mentem előre I am unstoppable, I am a porsche with no breaks J . Gábort és Kolost már ebben a magányos „száguldásban” pillantottam meg, többször is találkoztunk, mert követtek engem rollerrel. Nagyon jó érzés volt, hogy tudtam nekik reagálni egy mosollyal és nem úgy, mint egy félmaratonon vagy 10 kilométeren ahol még a kisujjamat sem tudom mozdítani a savtól, a 37-es frissítő után még a konténerbe is betaláltam a papírpohárral. Mosolyogtam magamban. Gondoltam rátok, hogy biztos néhányan követtek online és jó érzés volt, hogy tudtam szurkoltok és jó érzés volt, hogy nem okozok nektek csalódást. Úgy éreztem gyorsvonatként megyek el az emberek mellett, de ekkor már volt egy újdonsült célom a 3:15-ön belüli idő. Minden km csippanásnál azt néztem, hogy menni kell, hogy meglegyen, nagyon necces volt, az olimpiai stadionba való befutás fényekkel, hangosbemondóval, füsttel nagyon magasztos de alig érzékeltem sajnos, nagyon kellett nyomnom, hogy meglegyen, a pályán még kb 8 embert megelőztem és bent vagyok,itt a CÉL, 3:14:55. Magányos öröm. Gábor és Kolos valahol nagyon messze fent a lelátó tetején. Lefutottam egy maratont és nem szenvedtem, csak onnantól mikor úgy döntöttem, hogy oké innentől menjen és fájjon, de addig, néztem a nevezetességeket és élveztem minden pillanatát, és igazából a 30-tól tartó szenvedést is mert éreztem az erőt.
Nagyon megtetszett ez a táv és érzem, hogy sok van még bennem ezen a 42.2 km-en, bőven tudnék többet edzeni és tapasztaltabb, bátrabb futással 3:05 körül futni. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Köszönöm a diskurzusokat a közös edzéseket, Gábornak a sok biztatást és a hosszúfutásokat.
Hajrá Spuri!
