Keszthely 2017-Gozony Gergő

KESZTHELYI FÉLTÁVÚ TRIATLON VERSENY Dátum: 2017.06.10. Rajtszám: 92

Az idei keszthelyi féltávú triatlon versenyen felkészülés céljából indultam, hogy bemelegítsek a nagyatádi hosszú távú megmérettetésre. Péntek délután érünk le Keszthelyre, szállás elfoglalása és a rajtcsomag átvétele után az evés és a pihenés örömeinek adjuk át magunkat. Lefekvés előtt összekészítem a másnapi versenyszettet, hogy álmosan nehogy elfelejtsek valamit, illetve még egyszer átnézem a frissítési tervet, amit az Enduraid szabott a saját céljaimra: úszás előtt gél, bringa előtt gél, frissítő állomások bringán: só, gél, só, gél és mindig inni. Csak egy kulacsot viszek magammal több ok miatt is: nincs meleg, 20 km-ként vannak a feladások és nem akarok feleslegesen cipekedni. Futás előtt a maltóz koktélomat kell meginnom, majd körönként itt is a só, gél, só, gél kombót alkalmazom előírások szerint és persze itt is mindig inni-inni minden állomásnál. A folyadékpótlást és a sót úgy lőttem be, hogy végig csak vizet kelljen felvenni.

FB_IMG_1497781372498

Fél hatkor csörgött az óra. Gépiesen végzem el a feladatokat a kigondolt terv szerint: kulacs feltöltése, zsákok bepakolása majd gyerünk a depóba. A szél nem fúj, de több és sötétebb felhők vannak az égen, mint tegnap. Felveszem a sisakot a kontrollon hamar átmegyek. Bringát beteszem a helyére. Early bird nevezőként valahol a célzónával vagyok egyvonalban. Beteszem a piros bike zsákot a helyére. Kicsit tartok tőle, hogy a nagy tumultusban és kapkodásban a sisaknak valami baja lesz, de egy törölközővel bebugyolálom a lencsét. A futózsák tartalma szegényesebb, amit a hotel előtti tárolóra akasztok fel. A versenydrukk miatt a reggelit mindig túl szoktam lőni és teli hassal kell mennem az elején, ezért – bár ne versenyen kísérletezz – most csak 60g zabpelyhet eszek, amit még otthon mértem ki, amit lefojtok egy kávéval. Remélem szükség lesz a naptejre, amit még a neoprém felvétele előtt kenek magamra. Amíg lemegyünk a strandra feleségem megnyugtat, hogy annyit készültem, biztosan sikerülni fog. Egyébként ő 4:57:32 időt vár tőlem. Na ez megnyugtat, csupán több mint öt percet kell javítanom egy szintesebb pályán  A strandon találkozunk a Spuris csapattársakkal, akik versenyeznek vagy szurkolnak. Összesen tizenheten vagyunk, illetve a családtagok, ami így egy hatalmas létszám. Mindig extrán buzdít, ha ismerős szurkol. Adrián és Soma a mólón talált egy jó helyet, onnan integetnek úszáskor.

Megszólal a duda, futás be a vízbe, ami nem hideg, kb 20°C-os. Szokás szerint a Balatonban nem látok semmit, és így több mint fél óra lebegés vár rám. A rajtnál próbáltám jobb szélen hátul lenni, de mint tavaly mire észbe kaptam alig voltak előttem mikor elkezdtem úszni. Mindenki csak sétál, vagy mi van kérdezem magamtól. A forgatókönyv ugyan az, több boly is átúszik rajtam, itt egy kéz, ott egy láb az arcomban. Forduló, haladnak el a sárga bóják is, még egy forduló. Ami segít, hogy kb száz méterrel előttem úszik egy narancssárga ruhás spori, így kényelmesen tudom követni. Nyomom neki fejből, hogy jó legyen az időm, bár semmit nem látok, csak azt, hogy a móló már mellettünk van. A többiek felállnak, futnak. Csatlakozom én is, a szemüveget feltolom, veszem le a ruhát derékig. Nem kellett volna, az ujja megtelik vízzel és mázsásnak érzem. Közben a lábam is savasodik az ellenállásos magas térdemelésben. Lassítok, lépdelek. A ruha felső részét magam elé fogom, úgy nézhetek ki, mint aki mosni indul – Ferimo ezt később meg is erősítette.

Futok ki a zsákhoz, megragadom, majd rohanok az öltöző területhez. Hajtogatom le a ruhát, de nem megy. Valahogy a minél gyorsabban és a vigyázzunk rá kombó viaskodik bennem. A bringás cipőt annak ellenére felveszem, hogy több mint száz métert kell futni benne. Sisak a fejen, frissítő a zsebekben. Hopp, a gélt az utolsó pillanatban eszem meg. Felpattanok a nyeregbe, a cipőt szorosabbra tekerem. Egy rövid szakaszon tekergünk a városban. Tolmár Gergővel kergetjük egymást. Megállapítjuk, hogy nem bírunk egymással. A gesztenyés soron már jó a tempó. A forduló után megkapjuk a szelet is. Stratégiám a bringa pályán: széllel szemben nem harcolok, mert az odavissza szakaszok miatt mindig lesz hátszél is, amit majd tempósabban megyek. Így síkon 30-32 km/h széllel szemben és 38-42 km/h hátszélben. A körforgalom után rátérünk a 76-os gyorsforgalmi útra, az aszfalt minősége kifogástalan. Jön az első emelkedő, aminek a tetején van a frissítő állomás. Visszaváltok, de a ritmust próbálom tartani. Zsupsz már megyünk is lefelé. A zalacsányi körforgalomnál elmegyünk jobbra, itt érvényesül a bringás taktikám igazán, mert felfelé van szembe szél. A szélcsendesebb helyeken a 36-os tempót tartom. Veres úrat előzöm meg a fordító előtt. A második frissítő pont, itt eszem meg az első gélt, majd cserélem le az üres kulacsot telire. A forduló után a lábam kicsit felenged a hátszélben. A kilométerórán a nyilacska már felfelé mutat, ami az átlagtól való eltérést jelöli. A tempó jó, élvezem a versenyt. A körforgalomhoz visszaérve megyünk tovább a 76-on. Jönnek az emelkedők, amiken jó ritmusban haladok át. Elmegyünk a horgász-tavak mellett, amit mindig látok a kocsiból is, mikor erre megyünk. Elkezd szemerkélni az eső, ami néha átcsap folyamatos szitálásba. A frissítő pontnál most só jön és itt a fordító is. Óvatos vagyok, hiszen egy esés nemcsak ezt a versenyt, hanem az egész felkészülést is kockáztatja az idei fő céllal. Visszafelé az emelkedőket kiállva nagy tárcsán teszem meg. Mindkét alkalommal lehagyok 10-15 főt. Jól esik az izmaimnak a másfajta megterhelés. Érzem, ahogy a combizmom mélyebb rétegei is pumpálnak. Zsuuuzsuuu forognak a kerekek. Az utolsó frissítőpontnál ismét gélezek. A tempó mesés, innen már csak lejt a pálya. Az eső megint elkezd szemerkélni, így a városban óvatosabb és lassabb vagyok nem ezen a fél percen múlik. Ahogy bele gondolok összesen nem bringáztam ennyit esőben, mint most az elmúlt egy órában. Az ismert egyeneseket lendületesen veszem. Bike End, leszállok.

19030289_1358848364151049_7067979638201880876_n

A bringát beállítom a helyére a cipőt leveszem és zokniban futok tovább a depó végéig a második öltözési pontra. A sisakomat nem teszem be a zsákba, hanem kiadom Somának nehogy baja legyen. Megiszom a frissítőt, még kiintek egy fotóra és robogok tovább. Kicsit még vizes az aszfalt, a keréknyomokban kerülgetni kell a tócsákat. A ligetben idén más fele – kissé balra – megy a pálya, ami után már jön is az emelkedő. Szokás szerint nagy az ováció, ami nagyon feldob. Egy kis kacskaringó után már a sétáló utcán vagyok, amit követ a murvás kastélykert. Visszafelé lejt a pálya, ahol gyorsítok. Jön a liget, ahol rácsapok Gergő vállára, majd vége is az első körnek. A frissítő pontnál iszom egyet és elkezdem a frissítést sóval. A lassabb tempónál ellenőrzöm az időmet. Rácsodálkozom, hogy milyen gyors vagyok és kikalkulálom, hogy még meg lehet az öt órán belüli idő is. A második körben gyorsítok, amely fokozódik a harmadik körben is. A negyedikben meglátom Csabit, aki további iram fokozásra biztat. Jön az utolsó kanyar és bent is vagyok a célban. Total: 4:56:42 Abszolút 132, Férfi 121, Férfi 40-44 kategória 17. Úszás: 37:41 Depó1: 5:24 Kerékpár: 2:41:52 (33,3 km/h) Depó2: 3:44 Futás1: 22:15 (4:27) Futás2: 22:01 (4:24) Futás3: 21:45 (4:21) Futás4: 21:25 (4:17)

 

Hajrá Spuri!

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook

Támogatóink

Legolvasottabb

Kategóriák

Ez is érdekelhet

Információk, jelentkezés

Baranyai Judit Réka:

Elnökség

Elnök: Baranyai Judit Réka

Alelnökök: Gyurcsák Szilvia, Balogh Csaba

Elnökségi tagok: Kindl Gábor, Palkó András, Veres Gábor

felügyelő biztos: Dr. Rihay-Kovács Zita

Budapest

SPIRIT Sport Club (Spirit SC), közhasznú sportegyesület, 1116 Budapest, Kamilla utca 3. I adószám: 18176386-1-43 I nyilvántartási szám: 01-02-0009938  Számlaszám: Budapest Bank, (Spuri Sc) 10102086-48039600-01000005 

Veszprém

Spirit Sc, Veszprém szakosztály, közhasznú sportegyesület  I 8200 Veszprém, Búzavirág utca 12. I Adószám: 19306490-1-19 I Brassay Réka szakosztályvezető I Somogyi Zsófia, szakosztályvezető helyettes