Újabb pipa a bakancslistán. Teljesítettem egy ultrafutó versenyt (bár az igazi ultrások biztos csak mosolyognak).
No mindegy, inkább arról hogy milyen volt. Röviden: okés. Kicsit hosszabban: jobbára okés.
A terv : 5:30-5:40 körüli tempóban nyomom amíg bírom, aztán fokozatosan lassulva, nem beleállva a földbe szépen beérek. A négy napra kitűzött álomcél az összességében hatperces átlagtempó.
A tény: megcsináltam, pont így. De persze nem volt ilyen egyszerű Három nap szárnyalás (nem ér röhögni, minden relatív, jóvan?) után az utolsó nap helyre tett sok mindent, a táv kikényszerítette a tiszteletet. De kezdjük az elején.
Csütörtök: 20 fok, kicsit meleg az idő, de ez legyen a legnagyobb baj. A rajtnál összefutottam Takival, aki szintén egyéniben indult. Ennek megörültünk és szép nyugodt, az én tervem szerinti tempóban vágtunk neki a kalandnak. 15 km körül elkezdett fájni a talpam, de nem probléma, szépen gördültünk előre 30-ig, ahol Taki fokozatosan elhúzott. Én is haladtam, de a lábam egyre jobban sajgott és a fáradtság is elért, 44 körül már minden bajom volt, valószínűleg a frissítés sem sikerült tökéletesen, de azért besántikáltam valahogy. A célban üldögélve azért voltak aggodalmaim a másnapi 53-mal kapcsolatban. Biztos ami biztos, Judyval vetettem egy sört meg egy fagyasztott kukoricát, előbbivel a lelkemet ápoltam, utóbbival a csúnyán bedagadt és fájó külső talpélemet. Ezen kívül még rákentem a talpamra mindent amit találtunk, meg szájon át is bevettem az összes gyógyszert aminek gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítottak.
Péntek: a leghosszabb szakasz, ettől tartottam a legjobban. Szerencsére a talpam nagyjából rendbe jött, különösebb fáradtságot nem éreztem és fejben is rendben voltam. Az első szakasz: kedélyes beszélgetés Takival és pár futótárssal. A másodikra beszállt Béla, gond egy szál se. Jött a leghosszabb rész, egy bő félmaraton két nagyobb emelkedővel. A második váltóhely után Taki lassan elhúzott, de Holczer Zoli szállt be egy kilométerre, aztán Judy szórakoztatott, a kilométerek meg szépen fogytak. 40 körül jött egy kisebb holtpont, amit kihordtam lábon egy kisebb lassulás árán (6:00 perces ezrekig). Szerencsére ismét akadt egy sorstárs, akivel átbeszélgettük az utolsó 5 km-t. Az eredmény: 6 percesről észrevétlenül visszagyorsultam 5:50-re, aztán az utolsó 300 méter fölfelén kihúztam magam és fülig érő szájjal fogadhattam a gratulációkat meg egy laza fröccsöt a célpince előtt.
Harmadik nap: a legrövidebb de legszintesebb szakasz. Ismét bebizonyosodott, hogy nem vagyok a hegyek királya, a combom szét akart szakadni a lefeléken, fölfelé a levegőt szívták el a társak… Nem volt őszinte a mosolyom. Viszont cserébe amikor elhagytuk a dombokat, hirtelen megtáltosodtam és az utolsó 5 km-en 5:30-on belüli tempóval zártam a szakaszt, még egy repülőfázist is elkapott a jókezű fotós.. A harmadik napra jutott hát egy négyórás maraton, nem rossz. Egyáltalán nem rossz.
Így jött el az utolsó nap, szűk 50 km Füredről Siófokra. A terv a szokásos, az időjárás kevésbé: reggel 8-kor kábé 3 fok (a csütörtöki 20 helyett) és erős szembeszél. Elindul a mezőny, beállok egy csapat mögé és némi üggyel-bajjal ott is maradok. Bár kicsit gyors a tempó, de legalább törik nekem a szelet. Aztán az első váltóhelyhez közeledve egyre nehezebben tapadok rájuk, és a frissítőpont után érzem hogy ezt a vonatot el kell engedni. A tempóm 5:25-ről szabadesésben zuhan 6:30-ig, és még mindig van vagy 35 km a befutóig. Mindegy, legalább ezt a tempót próbálom tartani. Judy őrangyalomként gurul mellettem és táplálja belém a frissítőket, csoszogok előre rendületlenül a kilátástalanságban.. 35-nél elérem a löszfalat, valahogy feltolom magam a tetejéig, még vissza is előzök pár egyénit – de közben olyan érzésem van mintha a Füred Almádi szakasz egy másik napon lett volna, nekem meg evvel a 6:30-as totyogással kellene most már ellenni életem végéig. Avagy úgy is fogalmazhatnék: két óra kínlódás után vár rám további bő másfél órányi a célig. Egy örökkévalóság. Van időm megadni a távnak az őt megillető tiszteletet, az biztos. De egyszer az örökkévalóságnak is vége szakad, fogynak a méterek, a kilométerek és egyszer csak megérkezem a siófoki bícsre, ahol a Spuris váltók régesrég beért tagjai állnak nekem díszsorfalat. Gyorsan felveszem a futómozgást, délcegen és elérzékenyülve áttrapolok köztük, és máris itt a cél, 193 km után visszaértem Siófokra.
Boldogság, megkönnyebbülés, elégedettség. Most már nincs több feladat csak helyrerakni ezt az egészet, nyalogatni a sebeimet, megjegyezni az emlékezetes pillanatokat. Megköszönni mindekinek aki segített, mert sokan voltak. Judy, aki ezúttal nem egy színházjegyre írt edzéstervet, és aki lehetővé tette hogy a hétvégéket hosszú futásokkal tegyem rövidebbé. Dávid, Iván, Fruzsi, Csabi, Olivér, Gergő és a többiek (bocs ha kihagytam valakit) akik hozzám igazították a hétvégi edzésüket. Mindazok akik bíztattak, akik szurkoltak az út szélén. A 9 fős kemény mag, akik az estéket könnyítették ki beszélgetéssel, pálinkával, sörrel. Taki, akinek a társasága aranyat ért minden nap az első 20-30 km-en. Béla és Szilvi, akik kiegészítették a csapatot. És megintcsak Judy, aki a szakaszok közepétől halált megvető bátorsággal terelte mellettem a túlterhelt bringát, hogy minden legyen, ami kell. Lehet, hogy nélkülük is ment volna, de biztosan nem ilyen szórakoztatóan. Köszönöm.
És a szikár tények (köszi Csabi)
F40-49 kategória 35. hely (90 induló, akiből kb 80 célba is ért).
- nap Siófok-Fonyód 48,2 km – 4:41:52 (tempó: 5:50 min/km)
- nap Fonyód – Szigliget 52,9 km – 5:07:07 (tempó: 5:48 min/km)
- nap Badacsony – Balatonfüred 42,5 km – 4:01:55 (tempó: 5:43 min/km)
- nap Balatonfüred – Siófok 49,7 km – 5:13:57 (tempó: 6:21 min/km)
Összesen: Siófok – Siófok 193,3 km – 19:04:51 (tempó: 5:55 min/km)
Hát így.
PS: a legkitartóbbak kedvéért a felkészülés: tavaly októberben sikerült egyéni csúcsot futnom a Bp maratonon, de utána kicsit megpihentem. Csak decemberben kezdtem rendesebben edzeni amikor végleg eldöntöttem hogy megpróbálom egyéniben a BSZM-et. Januártól kezdődött a program, fokozatosan erősödő terheléssel, két 100 km feletti csúcshéttel. Kétszer futottam 30 km fölött és kb hatszor 20 fölött. A tempó a tervezett versenytempó környékén, 5:30-5:40 min/km körül volt. A három hónap alatt 800 km került a cipőmbe, a versennyel átléptem az ezret. Csak összehasonlításul: tavaly egész évben futottam 1800 km-t.
