Bár ez a hétvége sokkal több mindenről szól mint maga a verseny,de íme egy kis visszaemlékezés Tamástól, ezúttal a sporteseményre.
Poreci Partizánok Partraszállása
Porec féltávú triatlon beszámoló
Helyszín: Porec, Horvátország
Verseny: Féltávú triatlon verseny
Résztvevő: Séra Tamás (83), Spuri SC
Időpont: 2016 október idusának utolsó napja, 8 óra 15 perc
Rendhagyó módon egy napirend előtti felszólalással kezdem a beszámolómat. Névváltozási kérelmemet szeretném benyújtani a Poreci szervezőknek. A „POREČ Triatlon – Middle Distance Triathlon” ugyanis idejét múlt, igazából a „Spuri Triatlon – Middle Distance Triathlon” sokkal találóbb elnevezés. Azt hiszem így kell hazai pályát teremteni egy Isztriai versenyből. Röviden, zseniális és példaértékű volt teljes csapatunk részvétele és megjelenése, nagyon nagy taps jár mindenkinek!
De kezdjük a legelején. 1980. május 15 –én születtem Szentgotthárdon, és akkor még nem sejtettem, hogy … Jó, ennyire nem kezdem az elején, pár évet átugrok, és ott folytatom, hogy idén nyáron számot vetettem triatlon pályafutásomról. Hamarosan rájöttem, hogy 9 féltávú sikeres célba érkezés van a hátam mögött. Hoppá, a következő lesz a 10 –ik, az mindenképpen emlékezetes kell, hogy legyen. Sikerült.
A már tradicionálissá vált szezonzáró Poreci triatlon kiabált, hogy engem, engem, légyszi engem válassz. Engedtem a csábításának és beneveztem. Nem bántam meg. Cserébe azt az élményt kaptam meg, hogy ugyanabban a csapatban, ugyanazon a pályán, ugyanolyan körülmények között mérhettem össze a tudásom egy sokszoros olimpia bajnokkal, egy ironman bajnokkal, edzőimmel, barátaimmal, csapattársaimmal. Minden másra ott volt az EuroCard MasterCard.
De vissza hát a kezdetekhez és aki kedvet érez megtudhatja hogyan éltem meg ezt a napot. A Klagenfurti Ironman után újra motivációt kellett találnom. Azzal a céllal kezdtem bele abba minimális felkészülésbe, hogy szó szerint nagyon szem előtt leszek, beégni tilos, és önző módon magamra koncentrálva minél több percét élvezzem a versenynek. Bíztam magamban és abban, hogyha okos tempót választok, akkor a megszerzett tudásom és tapasztalatom mellett összejöhet, és valóban élvezhetem a versenyzést.
Szívesen mondanám, hogy szép napfényes október 16 –ra ébredtünk, de nem mondhatom, mert reggel 5:50 –kor még nyoma sem volt, kopp sötét volt. Cserébe, az volt első nap, amikor nem esett az eső és ennek nagyon örültem. De ez a nap sem volt kivétel, aznap is kivilágosodott. Kivilágosodott és feltámadt a szél. Akkor még nem sejtettem, hogy az ürge bőrbe varrt, békaemberek által elrejtett fémdobozok sem képesek csillapítani a tenger hullámzást. Amikor reggel megláttam az úszópályát, az első gondolatom az volt, hogy ép eszű ember ebbe a vízbe nem megy bele, kicsit vár, hogy az eső is rákezdjen, mert a szél és a hullámzás nem elég. Szerencsére nem vagyok épeszű ember és bíztam az ürge bőrbe varrt hullámcsillapító dobozokban. Magyarul, nem volt kérdés, hogy 8:15 –kor hol leszek.
A Nap az Istennek sem akart kisütni, egyelőre a felhő és a szél volt az úr, de több száz magammal felsorakoztunk a rajtvonalhoz, pacsizás az csapattársakkal, és feszült várás a startpisztolyra. Aztán eldördült a duda és elindult a mezőny eleje, hogy pár tempó után vissza is jöjjön. Nem az igazi duda szólalt meg, hanem arra egy kísértetiesen hasonló szurkolói hangszer. Pár perc és már valóban az igazi startot jelentő hangra, usgyi neki, belevágtunk.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy általában mire figyelek egy nyíltvízi úszáson, mi az ami nehézséget jelent egy medencés úszással szemben, akkor azt mondom, hogy a hullámzás, tájékozódás, tömeg, a neoprene, esetleg még a hidegebb víz. Ha valaki mindezt egyszerre szerette volna kipróbálni, akkor Porecen lett volna a helye. Minden tapasztalatomra szükség volt. Az, hogy az első pár méteren „verekedés” van, az nem gond, az velejár, mindenki a pozícióért küzd. Most sem volt ez másként, azonban hamar rájöttem, itt most valami más történik. A hullámok rettenetesen megnehezítették a tájékozódást, szétzilálta a mezőnyt, viszonyítási pontot nehezen találtam, de haladtam. A harmadik bója megkerülése után, egy pillanatra elhagyta a számat egy b…meg, nem hiszem el, hogy még mindig ennyi van hátra. Nem élveztem, és vártam a végét, de sem a fenyegetéstől nem ijedtem meg, sem alkuba nem bocsátkoztam, kiértem a partra.
Semmi újdonság, tetű lassú depó idő következett, egészen egyszerűen nem értem mit csináltam megint három és fél percig. Jó, a neoprenet szószerint letépte rólam egy segítő, nem tudtam értelmezni, hogy a keze hogyan került a lábába. De mint mindig az eredmény most is az lett, hogy nyeregbe pattantam és elkezdtem fogyasztani a kilométereket. Nagyon hamar rájöttem, hogy alattomos időjárással nézünk szembe. A Nap még mindig nem volt a helyzet magaslatán, az ég felhős maradt, a hőmérséklet azonban emelkedett, és köszönhetően az előző napi esőzéseknek a pára tartalom az egeket ostromolta. Oké, semmi baj, a frissítés ezúttal is főszerepet játszik, oda kell figyelni a só tablettára és a vízre, de nagyon ám. Lelövöm a poént, odafigyeltem.
A már említett előző napi esőzések másik hagyatéka a sár. Vicces volt, ahogyan Kolos, már most 3 éves szakértői szemével azonnal kiszúrta este a képeken és megkérdezte, hogy Tamás, Te sárban bicajoztál? Szóval tényleg sáros volt, és csúszott a fordító. De még mielőtt az lenne a költő szándéka, hogy a negatív dolgokat hangsúlyozza, elárulom, nem befolyásolt semmilyen mértékben is. Örültem, hogy kikeveredtem a tengerből és bicajozhattam, ezt már igazán élveztem.
A 4 körös bringa minden körében történt valami, nem unatkoztam. Az eslő körben a természet hívószavának kellett eleget tennem, ezt a zoknim bánta. A második körben Csabát segítettem ki egy belső gumival (Csaba, tökéletesen tudom mit éreztél, Klagenfurt óta nekem a rövid szelepes belső a rémálmaimban jön elő), és aszisztáltam egy majdnem Spuris tömegkarambolhoz, amikor is Judy a lejtőn szaggatva kiabált oda, hogy el az útból, ő jön, és gyorsan jön. A harmadik körben végre eltaláltam a legjobb áttétet az első emelkedőn, a negyedik körben pedig már vártam a futást.
A depót ismét hagyjuk, egy cipőcsere miért 2 perc 20 másodperc, azt nem tudom… Hrr, hrrrr emiatt mérges vagyok magamra. Elindultam futni és végre győzött a Nap, kisütött. Ismét bizonyította, hogy remek a humorérzéke az Öregnek, ekkor a tenger már tükörsima volt, nyoma sem volt a reggeli hullámoknak.
A futás igazi örömfutásra sikeredett, ahogyan terveztem. Ennek minden méterét élveztem. Jó ez így nem igaz, mert a második körben jött egy kisebb holtpont, de szívesen fogadtam, leültettem, megkínáltam még 15 km futással, magamat pedig egy activátorral jutalmaztam, a célban pedig boldogan elbúcsúztunk egymástól, ez most nem jött neki össze. Ha belegondolok, miért ne élveztem volna? Úton útfélen csapattárssal, baráttal találkoztam. Ha nem a pályán, akkor a szélén szurkolóként. Három dolog azonban nagyon megragadt bennem, amit ki is kell emeljek. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy az a víz frissített –e jobban amit Vince adott a pult mögül (hogy hogyan került oda akkor sem értettem, de nagyon megörültem neki), vagy amit Kolostól kaptam a kezembe. Lényeg a lényeg, egyszer én is akarok nekik frissítőt adni, sőt nem is, inkább szeretném megélni, hogy velük is versenyezhetek majd. A harmadik pedig, amikor Melit láttam futni. Valahogyan megnyugtatott és egyszerűen jó volt nézni, hogy milyen könnyedséggel fut. Ezért ő a futó edző J
Szépen lassan koptak a kilométerek és azon kaptam magam, hogy a célba értem. Szerintem már rojtosra idéztem, de minden egyes alkalommal Ayrton Senna jut eszembe, akit amikor megkérdeztek, hogy miért versenyzik, azt mondta, hogy a célba érkezés semmi máshoz nem hasonlítható, intenzív élményéért, ami újra és újra át akar élni. Élje át mindenki, higgyétek el, mindent megér!
Áldoznom kell a számok oltárán. A vasárnap délelőttöm, kora délutánom a számok nyelvére lefordítva így nézett ki:
| Úszás | 36:46 |
| Depó1 | 3:37 |
| Kerékpár | 2:42 |
| Depó2 | 2:11 |
| Futás | 1:43 |
| Szumma | 5:08:34 |
Közhely, de igaz és nem lehet hangsúlyozni, hogy KÖSZÖNÖM. És most nem csak azt, hogy célba értem Porecen, hanem mindazt ami lehetővé tette számomra, hogy tizedjére is célba érjek. Én magamat lelkes amatőrnek tartom, de a segítség amit kapok az professzionális, nekem nincsen más teendőm, „csak” csinálni. Nem szeretnék kiemelni senkit, mert biztosan kihagyok valakit, ha belekezdek a felsorolásba. Nagyon sok apró részlet kell, hogy összeálljon. Kellenek az edzők, csapattársak, család, szurkolók, a sokszor értetlenkedve álló barátok. Van akiket azonban mégis ki kell emeljek. Remélem sokan nem értenek velem egyet, és szívesen vitába szállok velük, mert tudom, hogy nekem lesz igazam J, de a legjobb feleség még mindig Ildikó, és a legjobb klub még mindig a Spuri.
Idén versenyeztem és be is fejeztem 3 félmaratont, 1sprinttávú, 1 olimpiai távú, 3 féltávú és egy ironman triatlonversenyt, és fel kellet adjak egy olimpia távú triatlonversenyt. Ironmanen egyéni csúcsot döntöttem. Elégedett vagyok az idei évemmel, de ez nem azt jelenti, hogy megelégedtem. Jövőre új célok, még jobb idők! Nincs más hátra, mint tovább dolgozni a terveim megvalósításán.
Többször kérdezik, hogy miért állok rajthoz, miért indulok újra, miért nem pihenek többet. Egyszerű. Elég elferdült, ezt beismerem, de amikor azt mondom, hogy engem feltölt, pihentet és megnyugtat, akkor igazat mondok. Szóval fel a fejjel, valahogyan kibekkeljük, átalapozzuk a telet és tavasszal HAJRÁ!!!
Ui.: Egyvalaki mellett nem szabad és nem lehet elmenni a legnagyobb elismerés nélkül. Gergőről van szó, aki úgy érkezett Porecre, hogy váltó tagjaként, élete második félmaratonján javít az idején és versenyen kívül gyakorolja egy kicsit a nyíltvizi úszást és aki szombaton még úgy ébredt fel, hogy semmit sem sejtett. Akkor még nem tudta azt, hogy az alkalmat megragadva egyéniben, első triatlon versenyén célba ér! Szép volt Gergő, ezt komolyan mondom, le a kalappal!!!
