Tavaly igen sokat hezitáltam azon, hogy hol váljak ironmanné, végül a jó hangulat miatt Nagyatád mellett döntöttem. A teljesítés nem motivált, ezért 10 órás álomhatáron belüli időt lőttem be magamnak célnak. A felkészülést ennek megfelelően komolyan vettem, ami szerintem tökéletesre sikeredett.
A rajtnál Kollin Garyvel összetalálkoztam, előzetesen ő javasolta, hogy bal oldalról induljak, ha nem szeretek bunyózni. Azóta is áldom az eszem, hogy teljesen megbíztam benne és az Ő lábvízén mentem. Hiába, ennyi Atád teljesítés nem hazudik. Nyugodtan kimerem jelenteni, hogy a gyékényesi tó nagymestere, úgy elnavigált a vízben, hogy a fordulók kivételével egyáltalán nem keveredtünk bele semmilyen csetepatéba. Még egyszer hálás köszönet érte! Az úszásom így 1:11:40 lett, ami teljesen jó magamhoz képest.
Gyors depó (1:45) után már száguldottam is Nagyatád felé. Előzetesen arra számítottam, hogy a pulzuskontroll és a nem túl izgalmas pálya miatt szét fogom unni magam a biciklin. Nem így történt… Alig, hogy kiértem Gyékényesről, az újonnan beszerzett kulacstartóval való szerencsétlenkedés közben beborultam az árokba. Miközben realizáltam, hogy pillanatokon belül közelebbi kapcsolatba kerülök a talajjal, végig futott az agyamon, hogy mindennek vége, dobhatom kukába az elmúlt 9 hónapot. Aztán esés után újra ezt gondoltam, amikor ránéztem a görcstől kb. 5 cm vastagabb vádlimra. Szerencsére a testem máshogy gondolta és szempillantás alatt ismét a nyeregben voltam. Menet közben gyorsan felmértem a károkat, bicikli rendben, vállam, hátam jól lenyúzva, a vádlim rohadtul fáj. Amikor nem kellett tekerni próbáltam nyújtogatni, de kevés sikerrel jártam. Lényeg, hogy haladtam! Ekkor egyáltalán nem voltam benne biztos benne, hogy tudok még ma futni. Aztán, amikor egy kis isot akartam inni észrevettem, hogy nincs meg a kulacs. Ekkor újabb leltárt végeztem, aminek az eredmény lehangoló volt. Két kulacs itallal egyetemben elhagytam azt a kulacsomat is, amiben a tartalék belsőm, a CO patronom, a pumpám és a gumileszedőm volt. Maradt kb. 4 dl vizem 18 km –re (nekem ez nagyon kevés). Meglehetősen kizuhantam a szerepemből, nagyon nem élveztem a tekerést. Minden bajom volt, elhagytam ismét egy kulacsot, ráadásul egy alkalommal berepült a bukom alá valami, szerencsére nem akart bántani, így kénytelen voltam elviselni a társaságát, míg meg nem találta a kiutat, másik alkalommal meg szétcsipkedte a szám szélét egy zümike. A fordulópontot az első kiskör elején a hátszél hozta meg, valósággal átrepített ezen az állapoton. Mire észbe kaptam újra azzal foglalkoztam, amivel kell, néztem a pulzusom, számoltam kitől hány perc hátrányban vagyok, elkezdtem újra élvezni a dolgot. Láss csodát a vádlim is egyre kevésbé fájt. Innentől kezdve minden ment, mint a karikacsapás, egyetlen bibi az egyre fokozódó hőség volt. Az utolsó körömben már nagyon, nagyon melegem volt. A legrosszabb és a legjobb kisköröm közt mindössze 24 mp különbség volt. A biciklit teljesen jó állapotban 5:07:04 alatt teljesítettem.
A második depónál sajnos nem volt a helyzet magaslatán a segítőm, nem nagyon találta a csomagomat, így 2:37 –re sikeredett. Jöhetett a futás, ahol egyből kiderült, hogy rohadtul fáj a vádlim, de működik. Tudtam, hogy később lesznek nagyobb kínjaim is, akkor már nem is fogok foglalkozni ezzel a kis aprósággal. Ennek ellenére nyugodt voltam, hisz tudtam, hogy az előzetesen tervezett maratonnál 5 perccel rosszabb is elég lesz az üdvösséghez. Gábor tanácsára nagyon lassan kezdtem (legalábbis úgy éreztem). Az első három köröm, 24:45 körüliek lettek, teljesen jó állapotban voltam. A fáradtság első jeleit a 4. kör második felében kezdtem érezni, de nem foglalkoztam vele túlságosan, elkezdtem motiválni magam, gondoltam majd átlendülök rajta. Ettől kezdve egyre több isot ittam, de vizet nem. Gábor megerősít, vagy cáfolni fog, de szerintem ennek hatására a gyomrom egyre rosszabb állapotba került. Ennek ellenére a sebességem még teljesen élvezhető volt, ez 2 db 25:15 perces körben mutatkozott meg. Aztán a 6. körben utolért a végzett és el kellett mennem egy nagyobb kitérőre. Állapotom rohamosan romlott, ekkor már nem ragaszkodtam a jó köridőkhöz, kiengedtem, megcéloztam a biztos célba érkezést. Aztán a 8., utolsó körben újabb, eddig nem tapasztalt mélységekben voltam, többször enyhén megszédültem, de ekkor már négykézláb is bemásztam volna a célba. Szerencsére erre nem volt szükség, 3:31:10 –es futással, értem be. Életem első IM –ét 9:54:14 alatt teljesítettem!
