Először is, nagyon jó volt olvasni az emailes spuris beszámolókat, a pozitív élményeket – tényleg hatalmas gratula minden célbaérkezőnek, mint a 70.3-on mind az IronGirl-ön!! Nagy gratula az egyéni csúcsokhoz is!
Részemről:
Köszönet a helyszíni szurkolásokért – tényleg nagyon sokat jelent, pláne jelentett most, hogy nem voltam extra motivált/harapós kedvemben.. Tovább lökött, sokat segített minden körben, köszönöm!
Köszönet az edzőknek, edzőtársaknak – Nektek – a közös edzésekért – megénekeltem már én is, mások is, h milyen stabil futást tudok/tudunk produkálni (most az utsó három köröm rendre 23:20, 23:25, 23:30 lett, (az első szerintem rövidebb volt…) asszem ez önmagáért beszél). Köszönöm!!
És akkor pár szóban az én versenyemről:
Amilyen betyár jól sikerült a Balatonmanre a formába hozás (teljesen feltöltődve az utsó napokra, előző napi átmozgatásnál szaggattam az istrángot, alig vártam a rajtot…), most olyan trén alakult minden: szerdán begyulladt a fogam, egy éjszaka alig alvás, fogorvoshoz rohangálás, alig evés, para/stressz, h indulhatok-e – őszintén szólva egy porcikám sem kívánta az egészet, de ugye benne egy rakat pénz és idő, uh mégsem kéne kihagyni… Aztán a verseny reggelére egész tűrhetően lettem, már-már némi motivációt is felfedeztem magamban… Az úszásnál már éreztem, hogy a fogammal nem lesz gond (basszus, erre nem foghatom, nyomom kell… ), úgyhogy itt még akármi is lehet, pozitív értelemben. Gyors depó, a bringa elején is a szokásos helyemen voltam. A szembeszél ellenére egész jó tempóban mentem kifelé – na végre, síkon fogok tudni egy jót bringázni talán. Mondjuk a szokásos arcok elmentek megint, na, megint futhatok… És akkor az első körben a Clark Ádám téren érzem hogy furán megy az első kerekem… Defekt. Versenyen 25 év alatt soha nem volt ilyen… Na itt kiderült, hogy a motivációm mégsem acélos, mert az első gondolatom az volt, hogy ez már égi jel, h ezt nem kéne erőltetni, hagyjuk az egészet… Bár a Finisher pólóért lehet be kéne gurulni, de izmozni én már nem fogok… Úh mégis meg kellene javítani. Tufo sealant elő, beletölt, felfúj, közben húznak el a bolyok mellettem… Na viszlát… Órámra pillantva bő 5 perc elment (később a GPS adatokkal látszik, h több mint 7 perc plusz volt…)
DE (és ezért is írom ezt ilyen bőven, mert tanulságos lehet másnak is): ezt sokkal hamarabb meg lehet és meg kell oldani, készülni kell rá! És fejben ott kell lenni mikor érzed, h lapul a gumi („ez nem a balettintézet” ahogy fiam fociedzője mondja… J ), hanem ledörrenteni egy begyakorolt javítási protokollt! Ezekkel a defektjavítókkal, és pumpálás helyett patronokkal 2-3 perc is lehet. Az meg már nem vészes. Otthon begyakorolni, 1-2 patront/ezer Ft-ot ellőni – és nincs hazavágva egy esetleges főverseny.
Na, egy ideig még sajnáltattam magam, de az első kör végén várt a család, visszajött a motiváció, és a bringa is egész jól ment. Egész sok gélt tudtam tólni, nem zavarta a gyomromat, nyomtam a sókapszulákat is – volt erőm. Érdekes módon folyadékot kevesebbet tóltam, féltem a pisiléstől, ne kelljen már megállni ezért is. Éreztem is, h kevés a víz, pótoltam, még időben… Ez egész verseny frissítésre elmondható, h a protokoll és az érzet között egyensúlyoztam, és egész jól bejött… A bringa végére már láttam, h ez nem is lesz olyan rossz bringaidő (ill nem lenne az, ha nem lett volna a kényszerpihi), így egész jó összidő is lehet, és nem is voltam romon izomzatilag, jöhet a futás.
A futás érdekes volt, nem igazán élveztem a egészet (pedig szoktam J ), mondhatni egy percét sem. Bár a kék szőnyeget a végén már igen… Kinti frissítő előtt egy gél, rá a víz, benti előtt sókapszula, rá víz és kóla. Ezzel frissítés tekintetében érdekes módon egyik legjobb versenyemet produkáltam – gyomrom is bírta, görcs semmi, energiám is volt. Úh végül is elég jó lett a futás, és bár rengetegszer végigment a fejemen, hogy akkor lassítunk (és mintha picit a rázkódástól a fogam is bejelzett volna), de olyan jó ütemben jöttek a szurkolások, frissítő állomások stb, h valahogy végigértem nagyjából egyenletesen. Célegyenes, és jé, élvezem!! J Idő 4:45, ennyit is terveztem, a 7 perc plusszal viszont ez szinte betyárjó. Család, endorfin, mi kell még – így teljesen jóra kikerekedett ez az egész!
(A defektet kicsit sajnálom, a 2:33 és 4:38 mégis csak jobban mutatna, de ez egy technikai sport is – nem magyarázkodni, hanem készülni kell erre, lásd fent…)
Hab a tortán, h másnap Ironkids, Irongirl, szinte az egész család indult, és jól érezte magát, és én szurkolhattam végre…!
Annak viszont kifejezetten örülök, h az idénynek részemről vége, egy-két őszi futóversenyen még váltóban elvitézkedek, de gyakorlatilag indul a lazulás… J
Mégegyszer gratula és köszönet, valamint hajrá mindenkinek!
G
