…és elérkeztünk az utolsó beszámolóhoz, Gyuri tizennegyedik alkalommal állt rajthoz és tizennegyedszer ért célba – ez soha ilyen rövid idő alatt még nem sikerült neki. Olvassátok az egyéni csúcsdöntés történetét:
“Egy újabb, hosszú, tartalmas felkészüléssel a hátam mögött ismét Nagyatádra vezetett az utam. Immáron tizennegyedszer.
Többen kérdezték már, hogy nem unod még?
Aki egyszer átfut azon a bizonyos célkapun, az tudja, hogy ezt nem könnyű megunni. Ott-akkor, abban a pillanatban nagyon jó érzés az, hogy vége van és meg lehet állni, le lehet ülni, lehet pihenni, lehet ünnepelni. De viszonylag hamar jön a kérdés, hogy mitől is leszek gyorsabb jövőre?
Ha az ember kellő tisztelettel, szorgalommal, kitartással következetesen csinálja az edzéseit, akkor az nagyon sokat jelent. Viszonylag nyugodt szívvel álltam reggel a rajthoz, bár motoszkáltak bennem kérdőjelek, hogy valóban mindent megtettem-e a felkészülés érdekében.
Bedepózás után már csak a menet közbeni tennivalókra összpontosítottam.
A szokásos ceremónia végén eldördült az ágyú és elkezdtük. Szerencsémre egy jó bolyba kerültem, ahol szépen, békésen haladtunk együtt egy páran. Még az irányt is jól tartották az elöl levők. Az úszásom a várt 1h 20′-on belül sikerült, majd depózás és irány az országút.Erre vártam már nagyon rég óta. Gyors kaja az elején a laposon a faluban, utána felvettem az utazó tempómat és haladtam. Hála a Gábortól kapott szuper kerekeknek, érzésre egész jól. Hozzá kell tegyem, hogy érzésre, mert semmiféle órát nem használok a versenyen. A telekerék hangja külön erőt adott. Szépen gurultam és folyamatosan javítottam a pozíciómon. Egyre több ismerőst értem utol és előztem le. Szépen elfogyott a 180 km, közben tervszerűen ettem-ittam és meleg miatt folyamatosan locsoltam magam. Gyors depózás után jött a várva várt futás. A futópályán már nem tűnt olyan idillinek a kép a hőség miatt, de mérlegelve a körülményeket láttam, hogy megfelelő hűtéssel ezt is szépen le lehet futni. Hála a lelkes, önfeláldozó segítőknek és a jeges víznek, viszonylag jól tudtam haladni itt is a számomra egyelőre szokatlanul üres pályán. Tudtam, hogy a körök fogytával a hőmérséklet is enyhül, a tömeg is nő, így megtettem a tőlem telhetőt és szedtem a lábam. A futásom a vártnál kicsit szerényebbre sikerült, de ezt most a melegre fogtam. Óraállást először a hetedik futóköröm végén láttam a verseny során. Egyből elkezdtem számolni és szaporázni lépteimet – már amennyire a meleg engedte – és elkezdtem figyelni a korosztályos ellenfeleket is, hogy ők hol tartanak, milyen állapotban vannak. Az utolsó köröm megkezdése után hallottam, hogy bemondták egyikük nevét és hogy megkezdi ő is az utolsó futókörét. Ez újabb erőt adott és tovább fokoztam az iramomat, bár ez kívülről nem biztos, hogy látszott. Az utolsó egyenesben még egy ismerősnek mondták a hátam mögött, hogy már csak be kell futnod. Ettől még jobban rákapcsoltam, de nem néztem hátra. Jól tettem. Itt már mindent beleadtam. A célegyenesbe fordulva megláttam az órát és hatalmas örömmel vettem tudomásul, hogy sikerült 12 percet javítanom, így most 11 h 15 ‘ alatt lettem finisher immáron tizennegyedszer.
A célban Dorka fogadott és fotósok serege, rendezők sokasága és fáradt, de csillogó szemű sporttársak.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki segített ennek az eredménynek az elérésében: Dorkának a páromnak, Kindl Gábornak, Sáthy Istvánnak, a Spurisoknak, a futó és kerékpáros barátoknak.”
