Kindl Gábor beszámolója a StPölten-i 70.3 versenyről
A hétvégi feladat egyszerűnek tűnt: csak teljesíteni kell a St. pölteni 70,3 Ironman versenyt és megnyílik a nevezési lehetőség a jövő évi klagenfurti Ironman-re, ahol egy kiváló korosztályos eredménnyel belépőt lehet szerezni a triatlonsport szentélyébe, Kona szigetére a Hawaii Ironman Világbajnokságra. A terv nagyszerű és egyben egyszerű, és – kvalifikáción keresztül – vállalható költségek mellett nem vezet rövidebb út Hawaiira. „Minden utazás az első lépéssel kezdődik” – mondja egy kínai közmondás, még egy hosszú másfél évesé is, és valóban nem tűnt nehéz lépésnek egy féltávú célba érkezés mindaddig, amíg az országhatárt át nem léptük, és szembesültünk az autó hőmérő által mutatott értékek valóságtartalmával.
Ha május 25. helyett január 25. lett volna az utazásunk dátuma, akkor az évszaknak megfelelő közepesen enyhe időjárásnak örvendhettünk volna. A túlzás nélkül téliesnek nevezhető időjárásra a versenyrendezők által adható egyetlen ésszerű válasz az úszás törlése volt. Igen szimpatikus a nagy presztízsű verseny rendezőinek nem csak szavakban hangoztatott, de tettekben is megnyilvánuló versenyzők iránti empátiája: ELSŐ A VERSENYZŐK BIZTONSÁGA, EGÉSZSÉGE!
Nem kis kétkedéssel fogadtam a hírt, hogy egy furcsa, egyenkénti indításos duatlon lesz a „70,3” (km-ben: 1,9-90-21) versenyből. Csak kerékpár és futás.
Hihetetlen profizmussal oldották meg a rendezők ezt a kihívást, de az is hihetetlen, hogy milyen fegyelmezetten alkalmazkodott a mezőny a változáshoz, és persze a nagy indulói létszám miatt a rajtszám-átvételnél, a be-, és kidepózáskor keletkező sorállásokhoz. Nem csak ismerősökkel lehet beszélgetni a sorban, és a technika legújabb vívmányainak testközeli szemlélésével is gyorsan telik az idő. Zárójelben: a rendezők becslése szerint a depóban lévő kerékpárok összértéke 10 millió euró volt! Meg is tettek mindent, hogy ne érje anyagi veszteség az indulókat, és ne keveredjen össze egy csotrogány versenygép esetlegesen egy 10 ezer (!!!) euró értékűvel a kidepózáskor. A versenyzői karszalag személyi azonosító chipet, míg a kerékpármatrica bringaazonosító chipet tartalmazott, amelyeket bedepózáskor összepárosítottak, majd a biztonság kedvérét egy kerékpáros-kerékpár közös fényképet is készítettek minden egyes versenyezőről és versenygépről, amelyet kidepózáskor szigorúan ellenőriztek.
A versenynapon várható 8,5 Celsius fokos hőmérséklet és erős szél, a folyamatos fázás igencsak feladta a leckét a megfelelő öltözet kiválasztását illetően. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a ruhatáram hiányos: egy nem vitorla típusú szél,- és esővédő dzseki bizony hiányzik. Nem volt gond az expó kínálatából ezt a hiányosságot pótolni.
A versenynap időjárása nem okozott csalódást – már az előrejelzéshez képest: tényleg borzasztó hideg volt, amit a folyamatos fejfájdító szélnek köszönhetően még hidegebbnek éreztem. A rajt után elmúlt a folyamatos, egész testre kiterjedő fázás, átköltözött az egyébként hosszú ujjas kesztyűvel védett kézfejembe, és persze a lábam is az első kilométerek során fagyott érzéketlenné. A mezőnyt a torlódások elkerülése, a balesetveszély minimalizálása érdekében korosztályos időintervallumokban, 15 fős csoportokban 5 másodpercenkénti indítással engedték a depóba: egy kis tét nélküli futóversennyel kezdődött a verseny, mivel a chipes időmérés a depó elhagyása után a rajtvonalon kerékpár nyergében áthaladva kezdődött.
A hermetikusan lezárt kerékpárpálya első szakasza egy háromsávos autópálya enyhe lejtéssel és hátszéllel. Nem igazán tudtam volna az 50 km/h körüli tempóval teljesített monotóniát megunni… A következő szőlődombokon a lelassult a haladás, és néhány trükkös kanyar miatti óvatosság is lassította a tempót. Annak ellenére, hogy mekkora mezőny volt a pályán feltűnő volt a sportszerűség, ahogy a versenyzők a szabályokat betartották: bolyozást nem láttam, nem tapasztaltam és a – hermetikusan lezárt pálya ellenére is életben lévő – jobbra tartási kötelezettséget is mindenki maximálisan betartotta. A versenyt megelőző technikai tájékoztatókon a rendezőség többször, nyomatékosan felhívta a versenyzők figyelmét a szabályok betartására, amelyek leginkább a versenyzők épségben történő célba érését, a balesetek elkerülését célozták. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a szabálytalanságok és a sportszerűtlenségek minden esetben büntetést vonnak maguk után. Erre a táv utolsó harmadában csaknem precedenssel is szolgáltam: a szántóföldekkel ölelt senki földjén, légüres térben, a hermetikusan lezárt úton rövid ideig a bal oldalon haladtam. Szinte azonnal mellettem termett egy rendező motoros, aki dorgálásban részesített: felemelt mutatóujjal jelezte, hogy rosszban sántikálok és azt is határozottan megmutatta, hogy az úttest melyik oldalát használjam haladásra. Egyébként, a rendezők a technikai értekezleteken arra is felhívták a figyelmet, hogy helyenként az út minősége is elfogadható indok a bal oldali úttest használatára. Számomra ez rendkívül tanulságos eset és példaértékű hozzáállás. Hasonló szabállyal és persze szigorral a hazai kerékpárversenyeken, elsősorban a Tour de Pelso-on is drasztikusan le lehetne csökkenteni a balesetek számát. Ráadásul hazai környezetben a teljesen lezárt útvonal szinte elképzelhetetlen luxus, ennek ellenére elfogadott, hogy egyes „überprofi” versenyzők, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva nem a Tour de France-on, vagy a Giro di Italian-án oktatják a mezőnyt, a hazai kerékpáros versenyeken rendre a bal oldali „szélezéssel” bizonyítják zseniális profizmusukat és vezetik fel a mögöttük haladó mezőnyt a szembe jövő, vagy útszéli várakozásra kárhoztatott autók szélvédőjére. Szánalmas, hogy ezt a magyar versenyek rendezői eltűrik, vagy elnézik! Egy rendkívül egyszerű szabály bevezetésével itthon is a prioritási lista élére lehetne helyezni a balesetek elkerülését, a bukások miatti sérülések megelőzését, a teljes mezőny épségben való célbeérkezését: „aki a bal oldalra úttestre átmegy, miközben a jobb oldalon való haladás is lehetséges, KI VAN ZÁRVA.” Ajánlom a magyar versenyrendezők, elsősorban a Tour de Pelso szervezőinek figyelmébe az előbb említett szabály prompt adaptációját.
A kerékpározás során végül is fagyási sérüléseket sem szereztem, annak ellenére, hogy voltak olyan szakaszok, ahol a figyelmemet leginkább az kötötte le, hogy mikor váltsak kézmelegítő pozíciót, azaz mikor melegítsem a bal kezemmel a jobbat, illetve fordítva. A szél iránti ellenszenvem is egyre erősödött a cél felé haladva: volt olyan szakasz, ahol az oldalszélnek köszönhetően az úttesttel 45 fokos szöget bezárva lehetett csak haladni.
Sajnos a hideg volt a leginkább befolyásoló tényező a futás során is: nem igazán sikerült az elfagyott állapot miatt kilazulni a futás teljes távján. Az első hosszabb egyenes szakaszon szintén a fejfájdító ellenszél lassította a tempót és a hátszeles Duna-part sem volt elég hosszú, vagy elég erősen hátszeles, hogy kilazítson és a kívánt sebességre gyorsuljak. Ifj. Czencz Peti viszont sikerrel oldotta meg a számomra lehetetlen feladatot: impresszív futással az abszolút 8. helyezést érte el ebben számban, a 1:13-as futóidője a profi élmezőnyben is megállja a helyét. Gratulálok! És persze óriási GRATULÁCIÓ Bozsó Zolinak, aki legjobb magyarként a korosztályában elért harmadik helyével kvalifikálta magát a Las Vegasban megrendezésre kerülő „70,3-as” világbajnokságra. egyúttal GRATULÁLOK MINDEN MAGYAR résztevőnek, akik teljesítették ezt a remek versenyt!
A frissítésről, a pálya vonalvezetéséről, a szervezők segítőkészségéről most nem zengenék dicshimnuszokat. Ha nem versenyzőnek, hanem ügyfélnek hívnám magam, akkor azt kellene megállapítanom, hogy igen magas színvonalú, maximális kiszolgálásban részesítettek, amely kiváló alapja a jövő évi rajtnak, illetve annak, hogy ezt a versenyt MINDENKINEK nyugodt szívvel ajánljam! Óriási gratuláció és köszönet a rendezőknek!
Hogy miért a „Triatlon lecke” a címben? Komoly leckét kaptam: ez a teljesítmény kevés lesz a jövő évi Hawaii kvalifikációhoz. Mind kerékpáron, mind futásban javulnom kell, ezen a távon legalább 5-5 percet, hogy a jövő évben aktuális korosztályban (M45-49), amely az ilyen típusú versenyeken a második legnépesebb(!!!), a klagenfurti ironman-en jövőre legyen esélyem az első hat helyezett közé kerülni!
Nagyon köszönöm a Spuri SC edzőinek (Melinek, Judynak, Gyurinak) a „spuris” klubtársaknak és a veszprémi „testvéregyesületünk”, a VTE tagjainak a kiváló felkészülést, amely lehetővé tette, hogy ekkora élmény legyen ez a verseny! Köszönöm Kreisz Zsolt barátomnak a rendkívül szórakoztató, ugyanakkor az elmélyült szakmaiságot sem nélkülöző kíséretet!
Jövőre is nagyon szeretnék indulni ezen a versenyen!
A verseny honlapja:
Eredmények:
http://ironmanstpoelten.com/files/2012/05/703_Division_official.pdf
(érdemes megnézni ez egyes korosztályokban célba érkezők számát)
