Spuris ironman csúcstartónk beszámolója az idei (ha jól számoljuk, 12.) ironmanjéről:
Azon a bizonyos utolsó júliusi szombat reggelen meglehetősen nyugtalanul ébredtem, pedig már akkor megfelelőnek látszott az időjárás. Hiába a rutin, 11 célba érés, ez a reggel más, mint a többi. Mindent jól csináltam? Mindent összekészítettem? Valóban felkészültem? Nem lehetne inkább holnapra halasztani? Te akartad újból, most mutasd meg mit raktál össze az elmúlt időszakban. Ilyen és sok hasonló, gondolat tömkelege viaskodott bennem, de erőt vettem magamon és rendeztem soraimat.
Reggeli után átmentünk Gyékényesre, ahol már szép számmal gyűltek az indulók és kísérőik, akikre legalább olyan kemény nap várt, mint ránk. Nem könnyű feladat az egyre fáradtabb – esetenként egyre ingerültebb – versenyzőnek megfelelő segítséget nyújtani 9-15 órán át.
A bedepózáskor már lehetett tudni, hogy a neoprén használata engedélyezett. Ez nagy segítség mindenkinek, hisz a neoprén ruha melegen tartja testet, jobban siklik, mint az emberi bőr és végül, de nem utolsó sorban fenntartja az úszót. A szokásos zenék után – melyektől az ember háta libabőrös lesz – eldördült az ágyú és mi beugrottunk a vízbe. Volt némi küzdelem az első körben a mezőny azon tájékán, ahol én úsztam, de teljesen elviselhető volt. Az első köröm végén Péter Attila 36 percet közölt velem, ami nekem egy megfelelő időnek tűnt. A második körben már jobban szétszóródtunk és ott már szép nyugodt vízben tempóztunk a kerékpárok felé. 1h13-kor értem partot és futás az öltöző sátorba. Gyors öltözés után futás a bicajhoz és irány az országút. A tervezetthez képest egy perc elmaradásom volt. A kerékpár elején, gyors evés-ivás és jöhet az ágneslaki ’emelkedő’. Ezen hamar felmentünk és utána jött a 25 km-es tüköraszfalt hátszéllel. Mindenkinek csak ilyet kívánok! Tudtam, hogy itt menni kell, amit csak lehet. Itt lehet büntetlenül időt nyerni. Böhönyétől Nagyatádig már volt némi oldalszelünk de nem sokat lassított. A nagykör utáni fordítónál már nyugodtabb voltam, tudtam, hogy már ‘ csak ‘ 3+11 kör van hátra. Az időjárás kedvezett nekünk a felhőkkel és viszonylag ekkor még hűvösebb levegővel. A kiskörön mindössze Belegtől Ötvöskónyifelé tartó szakaszon volt szembeszelünk, de ennek a résznek az első fele lejtett, a második fele részben a házak között vezetett, amelyek mérsékelték a szelet. Segesdig és onnan vissza Nagyatádig némi oldalszél volt. A harmadik kiskörön még utoljára bekajáltam, hogy legyen miből futni, ugyanis futás közben már nehezebb a megfelelő táplálkozás. A bicajt sikerült egyéni legjobb idővel teljesíteni (5h45′) és a tervezetthez képest volt 7 perc előnyöm. Gyors depózás és irány a 11 kör. Az első három kör a vártnál jóval gyorsabbra sikerült, aminek később meg is lett a böjtje. Folyamatos frissítés mellett féltávig még tudtam tartani a tervet, de onnan kezdtem egy kicsit kicsúszni. A nap is kisütött, melegebb lett és az óra egyre szigorúbb lett, de szerencsére a körök is egyre fogytak. A frissítést úgy érzem sikerült idealizálni, mert végig tudtam futni a 11 kört mindenféle séta és megállás nélkül. Az utolsó körre kiindulva folyamatosan számoltam, hogy tudok-e javítani. Mindent beleadtam – már abból – ami addigra maradt és teljes gőzzel futottam a cél felé. Az órát látva tudtam, hogy magamhoz képest jót mentem, de azt nem tudtam, hogy sikerült-e a javítás. 11h27-nél állt az óra, amikor átléptem a célt. Boldog voltam, hogy ismét sikerült jó érzéssel teljesíteni a versenyt, ráadásul futás közben folyamatosan tudtam javítani a pozíciómon.
Egy ilyen 11h27’ kezdetű időm már van, de a másodpercekre nem emlékeztem, így csak két nappal később itthon tudtam meg, hogy kemény 26 másodpercet sikerült javítanom.
Minden triatlonistának ajánlom, hogy ha a lehetőségei engedik, akkor egy megfelelő, alapos felkészülés után álljon oda a rajthoz és csináljon meg egy Ironmant. Megéri! Nagyon jó érzés befutni a célba!
